– Gyermekkorod óta fontosak számodra a keresztény értékek. Kinek köszönhető, hogy a hit útjára léptél?

– Példaértékű ember volt számomra Major Sándor kismarosi plébános atya. A hétköznapi ministrálásoktól egészen a cserkésztáborokig mindig a közelében voltam. Hiteles személyisége sokunkra nagy hatást gyakorolt. Sándor atya nevéhez fűződik többek között a nagymarosi ifjúsági találkozók elindítása, hiszen a kezdetekkor még Kismaros volt a helyszín. Az ő tanácsára a Budapesti Piarista Gimnáziumba jelentkeztem. Olyan nagyhatású tanítók mellett nevelkedhettem, mint Jelenits István, Kemenes László vagy Nyeste Pál. Az érettségi után a Pest Megyei Hírlap sportrovatához kerültem, s egyszer csak azt vettem észre, hogy főállású státuszban dolgozom. Később – az Államigazgatási Főiskola után – a Dunakanyar Rádió főszerkesztője lettem, majd a Magyar Távirati Iroda és a Kossuth Rádió munkatársa. Ezekben az években sok tapasztalatot szereztem, nemcsak szakmailag, hanem az emberekről, s az életről egyaránt.

– Mégis miért hagytad magad mögött a biztos alapokon nyugvó munkahelyedet?

– Sok szép emléket őrzök ebből az időszakból, mégsem éreztem teljesen otthon magam ebben a világban. Ez belső döntés volt, s nem bántam meg, hogy így alakult. A másik fontos tényező a család. Két gyermekünk közül idősebbik kislányom súlyos betegséggel született, ápolása azóta is 24 órás szolgálatot igényel. Nem jár, nem beszél, s az orvostudomány mai állása szerint még a betegsége sem diagnosztizálható. Egy percig nem volt kérdés, hogy otthon, családi környezetben gondoskodunk-e róla. Az életünk persze egészen más lett, mint terveztük, hiszen mindent Zsófihoz kell igazítani. Nagyon érdekes tapasztalat volt számomra, hogy amikor a második lányunkat vártuk, az orvos különböző vizsgálatokat akart elvégezni, hogy megbizonyosodjon a magzat egészségi állapotáról. Kimondva- kimondatlanul ugyanis benne volt a pakliban, hogy ismét beteg gyermekünk születik. Gyorsan rövidre zártuk a dolgot: nem érdekel minket semmilyen vizsgálat eredménye, ez a gyerek is meg fog születni. Hála Istennek, semmi baja. Zsófi lányunk pedig a Jóisten titka, és mi elfogadtuk őt ilyennek. Csupa szeretet és ártatlanság. Isten közvetlen jelenléte, nincs rá jobb kifejezés. Nehéz, mégis felemelő az egész. Hiszen még a gondolatait is ki kell találnunk, hogy rájöjjünk, éppen mire van szüksége. Életünk végéig… Azért igyekeztem tehát átszervezni a munkámat, hogy minél több időt tudjak otthon tölteni. Ebben az időszakban Major Sándor atya már a verőcei Migazzi Otthonban lakott. Életemet végigkísérték a gondolatai, s úgy éreztem, meg kell írni mindazt, amit átélt. Kilencven év a kereszt alatt – ez lett a róla szóló könyv címe.

– Ezután következett Beer Miklós váci megyéspüspökről írt interjúköteted. Felelevenítenéd  találkozásotok történetét?

– 2015-ben, éppen Sándor atya temetésén találkoztunk először. Püspök atya temette, s én szerettem volna pár szót váltani vele a szertartás után. Eljöttem hozzá Vácra, és már az első pillanattól megfogott, mennyire közvetlen és nyitott velem, pedig akkor még nem is ismert. A pár perces beszélgetésből másfél óra lett, és emlékszem, akkor ott bevillant egy ötlet. Azt éreztem, ezt folytatnunk kell. Püspök atya mosollyal az arcán úgy engedett el, hogy bármikor visszajöhetek, és ott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Visszamentem hozzá. Egyszer, kétszer, sokszor. Így született meg az első interjúkötet, a Szeressek ott, ahol gyűlölnek. A cím Assisi Szent Ferenc imájából való.

– Beer Miklós püspök atya az első könyvben elmondja véleményét a cölibátusról, a válásról, a szentgyónásról, emberi kapcsolatainkban elkövetett visszatérő hibáinkról. Szól a betegséggel küzdők fájdalmáról, a halálról, az eutanáziáról, az imádság fontosságáról, és felidézi élete meghatározó, személyes élményeit, találkozásait is. Gondolkodtatok folytatáson?

– Először nem, de aztán olyan szűnni nem akaró érdeklődés övezte a könyvet, hogy belevágtunk a folytatásba. 2016-ban jelent meg a második rész, Örömet hozzak, hol gond tanyázik címmel. Már a borítója is meghatározza ezt a rengeteg példabeszédet és humort tartalmazó kötetet. Hosszas szervezés után ugyanis sikerült megoldanunk, hogy másfél órára kiszakadjon a mindennapokból, és evezzünk egyet a Dunán. Hatalmas élmény volt ez a nap, tudom, neki is. „Olyan szépen és boldogan élhetnénk, ha tényleg keresztények lennénk, és nem csupán vallásosak. Szünet nélkül lehetőségünk van felfedezni, mennyi jót tehetnénk, családi kapcsolatainkban, a munkahelyünkön, bárhol az életünkben” – válaszol az egyik kérdésre. Sok könyvbemutatón jártunk országszerte, s rendszerint teltházzal fogadtak minket. Mindig jó érzés volt személyesen is megtapasztalni, milyen sok erőt merítenek az emberek Miklós atya szavaiból. Ezért is vágtunk bele tavaly a harmadikba. 2017. év végén jelent meg a trilógia harmadik része, Mindig velem címmel.A harmadik részben is sok-sok személyes történetét meséli el, de talán ez a könyv a legkomolyabb. Érinti a hiteles kereszténységet, Isten szándékait vagy éppen az utolsó ítéletet. A „Mindig velem” egyúttal összegzés és üzenet a jövőnek is. Teljesen biztos vagyok benne, hogy Beer Miklós hivatkozási alap lesz évtizedek múlva is. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy találkozhattam vele, s hogy a munkatársa lehettem.

Lonkay Márta/ Keresztény Élet

Fotó: Bölönyi Gabriella

Váci Egyházmegye